Megjött a Dacia Duster
Szóval, ha eddig a Dacia nyugat-európai szárnyalása nem győzte meg a magyar vásárlókat arról, hogy ez a Dacia már nem az a Dacia, akkor a Duster biztosan ki fogja törölni a márkához tapadó mindenféle előítéleteinket és régről fakadó rossz hozzáállásunkat. Az egyébként már megfertőzött hazai szakírók jelentős része kíváncsian gyülekezett a Duster hazai színre lépése alkalmából rendezett, sárdagasztással is kecsegtető bemutatóra, hiszen az eddig kipróbált Dacia modellek, tulajdonképpen mindenkiben kellemes nyomokat hagytak. Persze néhányan kifogásolták, hogy például az 1.750.000 forintért elvihető Logan Sedan belső terében nem az új Audi A8-as dizájn elemei és anyagai kerültek beépítésre, sőt (!) kopogott a műanyag (ha kopogtatták). …de félre a tréfával, az autó használati értékét, vezethetőségét és ár-érték viszonyát szinte mindenki felmagasztalta.
Szóval a Dacia modellekkel egy praktikus és elérhető árú népautó jelent meg a piacon, de a márkához kötődő sztereotípiák miatt, a vásárlókat szinte egyenként kell meghódítani. Ebben tud majd komoly áttörést elérni a Dacia Duster, amivel a Renault érdekkörébe tartozó márka belépett a SUV-ok piacára.
Nagyjából két évvel ezelőtt bejárta a világsajtót a Duster koncepcióautójának fotója, ami osztatlan sikert aratott, de már akkor sejthető volt, hogy ez a szenzációs tanulmányautó nem a szalonokba kerül majd, hanem a gyári múzeum különlegességei között lehet rácsodálkozni. Egy évvel a dizájnos „szuperduster” után, színre lépett a hagyományos terepjárós formajegyeket felsorakoztató, és már piacra lépő végső változat is, ami addigra nagyjából 4.5 millió teszt kilométeren volt már túl.
A 4.31 méter hosszú és 1.82 méter széles, rendkívül könnyű (1160 illetve 1250 kg), önhordó karosszériás újdonságot, fronthajtásos illetve 4x4-es kivitelben gyártják. Az autó átlépő magasságát 21 centire emelték.
A belépő modell az 1.6 literes 105 lóerős benzines, Renault erőforrást kapta meg, de rögvest két 1.5 literes dCi motor közül is választhatunk. Ezek közül a kisebbik 85, a nagyobbik 110 lóerőt vonultat fel, miközben még a 4x4-es változat esetén is 5.6 liter körül mozog az átlagfogyasztás.
A Duster egy szenzációsan kitalált 6 sebességes váltót kapott, ami egy egyszerű trükk segítségével szükségtelenné tette a felezőt, ami pedig egy valós terepjáró képességekkel rendelkező autó szinte nélkülözhetetlen alkotóeleme. A megoldás pofon egyszerű! Az első fokozatot ugyanis extrém rövidre áttételezték, ami 1000 ford/percnél 5,79 km/órás sebesség tartására teszi képessé az autót. Ebből adódóan tehát nehéz szituációkban, maximális terheléssel, terepen, emelkedőkön is meggyőző magabiztossággal mozog a Dacia. Ez a T8 típusjelű váltó a Renault-Nissan együttműködés eredményeként lett kifejlesztve a modellcsaládon belül elterjedt T4-esből. A másik fontos alkatrész a difizár lenne, amit egy frappáns, takarékos és hatékony megoldással helyettesítettek. Ez a Nissan X-Trail-ből már jól ismert elektronikus nyomatékelosztó rendszer, ami keresztben is képes az elforgó kerekeket újra a haladás szolgálatába állítani.
A robusztus futómű elemei a Loganból és a Sanderoból már ismert koncepciót követik. A 4x4-es változat hátsó futóművéhez, egy - a Nissan X-Trail-re emlékeztető - több lengőkaros, rendkívül strapabíró rendszert fejlesztettek ki. Ezekből az infókból már mindenki sejtheti, hogy a Renault partner vállalata is beleadott apait-anyait a fejlesztésekbe. Egyébként a Renault és Dacia modellpalettából átemelt, már meglévő, és bevált megoldások illetve alkatrészek felhasználásával számottevően csökkentették a fejlesztési és gyártási költségeket.
Rövid ismertetőnk végére még néhány mondat az árakról, amelyek nagyban befolyásolják majd az autó piaci szereplését. Az 1.6-os benzines 4x2-es belépő ára 2 790.000 forint, (amennyiben a Renault speciális hitelével vásárolják meg akkor csak 2.490.000 forint). Az erősebbik 4x4-es dízel belépő modellje is csak 3.990.000 forintot kóstál, de a legdrágább Exeption felszereltségért sem kérnek többet, mint négy és fél milliót, na jó, meg még egy huszast, de azt úgyis lealkudozzuk majd...
- bögi -
2010.05.29. 19:02
forrás: www.telepress.hu