Csülök pékné módra

2010.11.01 15:47

 

Hozzávalók: 1 nagy hátsó vagy 2 kisebb mellső csülök, 1 evőkanál só, 1 kiskanál egész fekete bors, 1 vöröshagyma, 2 babérlevél, 4 gerezd fokhagyma. A körethez: 1,5 kg burgonya, 30 dkg vöröshagyma, (még jobb, ha friss, apró gyöngyhagyma), 1 csapott evőkanál só, 1-1 mokkáskanál őrölt bors és pirospaprika, 1 csapott evőkanál majoránna, 1 csokor petrezselyem, 4 evőkanál olaj.

A csülköt jól megmossuk, az esetleg rajtamaradt szőrszálakat leperzseljük és lekaparjuk. Fazékba tesszük, és annyi vizet öntünk rá, amennyi bőven ellepi. Megsózzuk, egész borssal, megtisztított, elfelezett hagymával, babérlevéllel és fokhagymával fűszerezzük. Nagy lángon felforraljuk, majd lefedjük, és kis lángon 1,5-2 óra alatt szinte teljesen puhára főzzük. Ezután levéből kivesszük, és nagy tepsibe fektetjük.

A körethez a burgonyát és a hagymát megtisztítjuk, cikkekre vágjuk (a gyöngyhagymát egészben hagyjuk). Megsózzuk, megborsozzuk, pirospaprikával, majoránnával meg felaprított petrezselyemmel megszórjuk, az olajat ráöntjük és jól összekeverjük. A csülkök köré halmozzuk, és sütőben, közepes lánggal kb. 1 órán át sütjük. Közben a húst többször megforgatjuk, a köretet megkevergetjük. Akkor jó, ha a hús megpirul, és teljesen egyszerre puhul meg a burgonyával meg a hagymával. Tálaláskor a csontról a húst lefejtjük, felszeleteljük, majd a csülök eredeti formájához hasonlóan visszarakosgatjuk a csontra. A vele sült hagymás burgonyával és savanyúsággal körítve tálaljuk.

2010.10.09. 22:40

www.telepress.hu