Négy és fél nap a fagyhalál mezsgyéjén
Befejezte a munkát, elbúcsúzott a háziaktól és hazafelé indult. A keményre fagyott, jeges úton könnyű volt megcsúszni. A bőrtalpú bakancs szinte lerántotta a férfit a lábáról. Hanyatt esett és eszméletét vesztette. Egy arra járó riasztotta a mentőket, akik a helyszínen ellátták, állapotát stabilizálták és beszállították a komáromi kórház sebészetére. Ismeretlen személyként nyitották meg a kórlapját, s mivel az úttestről a ruhájára került szennyeződés sárrá olvadt, lakhelyeként odabiggyesztették: Bezdomovec.
És nem is csináltak nagy ügyet abból, hogy a nyugdíjas férfi, amikor kezdett a tudatára ébredni, s idegen környezetben találta magát, otthagyta a sebészeti várótermet és elment. Nem tudatosította, hogy odakint a fagyhalál leselkedik rá.
Szabó József, vagy ahogy a gútaiak ismerik, Bozsó szerencsés megmeneküléséről lapunk 4. oldalán írunk.
Egész életét szorgalmas munkával töltötte. Segédmunkásként dolgozott, ha kellett, vasazott, vagy betont talicskázott, s így öt évvel a nyugdíjkorhatár fölött, még mindig szívesen ment segíteni, ha hívták. Fát vágott, kertet ásott. Fillérekért, mert számára egy jó szó többet ért mindennél. Magányosan élt, öccse gondoskodott az ellátásáról, de a négy fal, a bezártság mindig nyomasztotta. Volt, hogy a város másik végén késő estig dolgozott, azután ott is aludt, hogy másnap hajnalban folytathassa, amit elkezdett. Ezért nem is izgult a testvére hétfőn este, amikor nem találta a szobájában.
„Kedden reggel bevittem neki a reggelijét, akkor láttam, hogy nem aludt otthon. Máskor is megtörtént ilyesmi, de valahogy most nyugtalanított a dolog. Délben is hazafutottam, érintetlen volt a kikészített étel. Amikor azután késő délután is benéztem hozzá, már tudtam, hogy baj történt “ meséli Miklós, Szabó József öccse. Végigjárta az ismerősöket, s ott hallotta, hogy este beszállított valakit a gyorsmentő a szomszéd utcából. A mentőállomáson megtudta, hogy az adott időben egy ismeretlen férfit szállítottak el, de a leírás alapján feltételezte, hogy Bozsóról van szó. A kórházból szerzett értesülés, miszerint a szerintük “csőlakó“ eltűnt, már kétségbe ejtette. „Azonnal a rendőrség gútai parancsnokságára mentünk, ahol ifj. Király Gyula, a kirendeltség igazgatója rögtön intézkedett. Rövid időn belül ez már a második eltűnés volt a Komáromi járásban, s ezért szinte perceken belül a városba érkezett Holocsy Dénes százados, a testület járási igazgatója is. „ Január 31-én jóval -10 ˚C alatt volt a hőmérő higanyszála, aki odakint töltötte az éjszakát, annak számolnia kellett a fagyhalállal is. Nem csupán a környéken indítottuk meg Szabó József keresését, de kiadtuk az országos körözést is - mondta Holocsy százados, aki azt is elárulta, hogy szinte reménytelenül vágtak neki a keresésnek. - Már második napja tartózkodott az idŐs férfi ismeretlen helyen, s csak abban bíztunk, hogy valaki legalább éjszakára befogadta és ételt adott neki.
Pénteken délelőtt, tehát négy és fél nappal Bozsó eltünése után jött az első biztató hír, miszerint szerdán (!) Győr közelében igazoltatott egy Szabó József nevű férfit a rendőrjárőr. „ Akkor már napok óta Gúta környékét jártuk autóval, hátha hazaindult és fejsérülése miatt eltévedt. Amikor a szlovák nyomozóhatóság felhívott és közölte, hogy Bozsót Győr környékén látták, mondtam a Mikinek, hogy azonnal indulunk érte. A győri főkapitányságon elmondták, hogy Bozsó az út mellett gyalogolt, s ezért igazoltatták. Nem voltak nála a személyi okmányai, ezért előállították és az európai nyilvántartásból megtudták, hogy valós adatokat közölt magáról, így nem volt ok benntartására. Bozsó, aki életében nem kéregetett, nem merte megmondani, hogy már három napja nem aludt, félt, hogy megfagy, inkább állandóan gyalogolt. A győri rendőrök azt is kiderítették, hogy honnan érkeztek bejelentések egy ismeretlen, arra bóklászó férfiról. Behatároltuk a területet, s végigjártuk valamennyi utcát. Bozsó bácsi nem volt sehol. Délutánra már belefáradtunk, elindultunk haza. Egy tankolóállomásnál még megálltunk, megkérdeztük, nem láttak-e egy idős férfit arrafelé, megadtuk a telefonszámunkat, hogy esetleg értesítsenek bennünket. Amint mentünk a kocsink felé, szinte a semmiből előtűnve jött felénk Bozsó. Szinte kékre fagyva, alig vánszorogva „ emlékezett vissza Szabó László, Miklós névrokona, munkaadója.
Most már felgyorsultak az események. Kocsiba tették, megitatták, megetették, hazavitték, forróvizes kádban megfürdették. Azután együtt sírtak. A megkönnyebbüléstől, az örömtől. Szabó József, alias Bozsó kálváriája szerencsésen ért véget. Nem szenvedett fagyhalált, nincsenek fagyási sérülései.
Hogy mi a tanulság? Elsősorban az, hogy legyen nálunk mindig valamilyen személyi okmány, s lehetőleg járjunk ünneplő ruhában, a férfiak esetleg szmokingban, a nők kisestélyiben, nehogy az egészségügy dolgozói munkanélkülinek, csőlakónak nézzenek, ha elüt bennünket egy autó, vagy összeesünk az utcán (Ugye emlékeznek a pár héttel ezelőtti esetre, amikor ittasnak néztek egy többszörös véradót, aki rosszul lett és beleesett a Vágba?). Hogy ez szarkasztikus humor? Bizony az. Amit viszont őszintén ki kell emelni, az a rendőrség hozzáállása az ügyhöz. Nem tétováztak, hanem intézkedtek. Ha csütörtökön este nem kerül fel a nemzetközi körözési listára az eset, akkor talán a fejsérült és az agyrázkódástól dezorientáltan a -12-15 ˚C-os hidegben eltévedt Szabó József mára már halott.
m
Dunatáj hetilap 6/2011
Ezúton szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik bátyám eltűnése kapcsán keresését segítették. Külön köszönetet mondok Holocsy Dénesnek, a rendőrség járási igazgatójának és ifj. Király Gyulának, a gútai parancsnokság igazgatójának a lelkiismeretes hozzáállásukért, valamint munkaadómnak, Szabó Lászlónak, a Primera gazdabolt tulajdonosának, áldozatkész segítségéért. Örülök, hogy vannak még közöttünk önzetlen, jólelkűemberek.
Szabó Miklós
Szabó József, akit Gútán csak Bozsóként ismernek, már odahaza piheni ki négy és fél napos kálváriájának fáradalmait. Valakik felelőtlensége csaknem az életébe került.