Hajnaltűztánc – árad a dal! - Interjú Sztrebka Erikával és Bedőcs Imrével, a Szkítia zenekar tagjaiva
A Szkítia hét éve van a zenei pályán. Idén jelent meg a harmadik nagylemezük, és többszöri tagcseréken vannak túl. Új énekes került a csapatba, akinek a nevét a hazai közönség a Felvidéki Rockszínház által ismerhette meg. Ezekről a változásokról és az új albumról beszélgettünk Sztrebka Erikával és Bedőcs Imrével.
A zenekar szempontjából nézve ez az év igazán mozgalmasan alakult. Énekes váltás, tagcserék, és mindemellett egy kiváló Hajnaltűztánc című albummal rukkoltatok elő. Erika, hogy csináljátok mindezt?
– Természetesen rengeteg munka az új tagok sikeres betanítása és beilleszkedése az együttesbe. Mivel ezt a műfajt kevesen űzik Magyarországon – bármennyire is profi egy énekes, vagy egy zenész – a műfaj sajátosságaival meg kell ismerkednie, illetve száz százalékon teljesítenie… Párhuzamosan születtek az új dalok ami megint csak nem kis munka, mert ami a közönség elé és a boltokba kerül hanghordozóként, annak a lehető legtökéletesebbnek kell lennie. Nyolc ember precízen összehangolt munkájára van szükség. Az új tagokkal szerencsénk volt, hisz könnyedén beilleszkedtek, emberileg és szakmailag is együtt tudunk működni velük, és sikerült egy olyan albumot elkészítenünk, mely a visszajelzések szerint az eddig legjobban sikerült Szkítia lemez. S a megjelenést követően a Mahasz eladási lista 19. helyén nyitott.
A Hajnaltűztánc ugyanúgy folkrock album, de a zene sokkal rockosabb, mozgalmasabb, ütősebb. Te miként jellemeznéd?
– Valóban igyekeztünk rockosabb megszólalást adni az új hanghordozónknak s ezt vegyíteni pattogós népzenei motívumokkal. A második lemez kicsit komolyabb megszólalást követelt, hiszen Wass Albert emlékére készült. Úgy gondoltuk, hogy a harmadik Hajnaltűztánc című albumunkkal optimizmust, vidámságot közvetítünk az emberek számára ebben a mai világban, amikor is kevés pozitív hatás éri őket…
Amikor új énekest kerestetek bizonyára voltak elvárások. Milyen követelményeknek kellett megfelelnie Imrének?
– Énekesi fronton talán a legkényesebb egy tagcsere. Mivel két énekes van a színpadon így az első és legfontosabb elvárás az, hogy jó hangú, tisztán éneklő ember legyen és a két énekhang együtt jól szóljon. Fontos, hogy azonosulni tudjon a zenekar zene, illetve szövegvilágával. Számomra külön elvárás volt, hogy az érkező férfi énekessel jól tudjak együttműködni a színpadon. Én irodalom-dráma tagozatot végeztem, már az elején megtanultam, hogy a színpadnak élnie kell, a dalokat vizuálisan is meg kell jeleníteni, ezáltal felerősítve a dalokban megfogalmazott érzelmeket. Mindig is ebben gondolkodtam, de több okból kifolyólag régebben ezt nem tudtuk megvalósítani. Szerencsére Imre megfelelt ezen elvárásainknak, így gördülékenyen tudunk együttműködni a színpadon, és a közönség is elfogadta, megszerette az új duett felállást.
A további célokról, tervekről megtudhatunk valamit?
– Túl vagyunk a nyári koncert-időszakon, most az új lemez dalain dolgozunk. Terveink között szerepel még egy videóklip készítése, vagy egy koncert-dvd megjelentetése. Közben koncertezünk, és igyekszünk minél több emberhez eljuttatni a gondolatainkat.
* * *
Imre, mennyire sikerül beilleszkedni a zenekarba? A közönség mennyire fogadott el?
– Ha valamibe belekezdek, azt szeretem életcélomként felfogni, és nem csupán egy állomásként, ahol megpihenek. Így alaposan átgondoltam, mielőtt igent mondtam a felkérésre. De meg kell jegyezzem, már a legelső találkozáskor kialakult a baráti légkör, ami csak akkor fordul elő, amikor olyan emberek közé kerülsz, akikkel egy hullámhosszon vagy. Azóta persze eltelt fél év, megjelent egy lemez, és volt vagy huszonöt koncert, és még több próba. Az összhang pedig csak egyre erősebb.
A Szkítia közönsége rendkívüli. Ezt igazolják a koncert utáni beszélgetések, a vendégkönyv beírások, levelek is. Ők pontosan érezték azt a csodát, amit én, amikor először léptünk együtt színpadra. Tele voltam aggodalommal, de a fogadtatás eloszlatott minden kételyt. Számomra csodálatos az a belőlük áradó szeretet, ami védőpajzsként öleli körül az egész zenekart.
Azért még láthatunk-hallhatunk téged a Felvidéki Rockszínházzal is?
– Természetesen, hisz nem is tudnék tőlük elszakadni. Nekem, egy olyan ország polgáraként, akik nem olyan régen még megtagadták a határon túl élő testvéreiket, mindennél nagyobb kincs az, hogy igaz barátokra leltem Felvidéken. Velük közösen, a „Kárpátok őreiként” visszük a fényt még az utolsó kis falucskába is. Eleinte sokan nem tudták hova tenni, hogy én csonka-országiként mit keresek egy felvidéki társulatban. Mára úgy érzem, természetessé vált, amit én minimum bíztató előjelnek látok a jövőre nézve.
Ando Krisztina
2010. október 04. hétfő, 07:11
www.szabadujsag.com