Felejteni a fájdalmakat
A többszáz kilométeres út után fáradtan szálltak ki a gyerekek a valamikori vámház épülete előtt. Először járták Szlovákiában és hosszú idő után talán először érzik majd maguk szabadnak. Szarajevóból jöttek, valamennyiük családját közvetlenül érintette a délszáv háború. Peter Cvik mérnök, a bánkeszi baráti kör elnöke valamikor ott dolgozott a háborús övezetben. A mai napig nem tudják a golyóütötte házfalak sebeit, a felégetett falvak nyomait begyógyítani az ott élők. Akkor határoztam el, hogy megpróbálok legaláb a gyermekeken segíteni. Tizennégy fiatal számára biztosítottunk pár napot a nyárutóból Pathon. A legnagyobb segítséget dr. Anton Marek sebésztől kaptunk, aki a fürdőben biztosította a fiatalok elszállásolását-tájékoztatott bennünket Peter Cvik. A délszláv fiatalok számára gazdak programot álítottak össze a vendéglátók, így többek között felkeresték Pozsonyt is, ahol Daniel Krajcer kultúrális miniszter fogadta őket, majd megnézték a szlovák főváros nevezetességeit, sőt ellátogattak Bécsbe is. Felvételünkön Peter Cvik, dr. Anton Marek és Alena Benická fogadják a szarajevói fiatalok vezetőjét, lent a délszláv fiatalok csoportja látható.