Alaposan megfiatalodva lát neki a bajnokságnak a DAC
Alaposan megfiatalodott a dunaszerdahelyi labdarúgócsapat a DAC. A Radványi-legénység többnyire új és saját nevelésű játékosokkal vág neki a bajnokságnak. A klub filozófiája jelentősen megváltozott és úgy tűnik, ehhez tartják is magukat a klub vezetői.
A sajtótájékoztatót a DAC menedzsere Dušan Chytil nyitotta meg, aki elmondta, hogy jelentős átalakuláson ment végbe a csapat. A külföldi idegenlégiósok helyett szlovák és cseh labdarúgók érkeztek a klubhoz és nagyobb teret adnak a saját nevelésű játékosoknak is. Több fiatal játékosnak lesz esélye, hogy megmutassa tudását és az „A” csapat keretében biztos helyet béreljen magának. A klub menedzsere bemutatta a csapat új edzőjét Radványi Miklóst és segítőjét Németh Krisztiánt. Két kiváló volt DAC játékos veszi kezébe az irányítást a sárga-kékeknél.

A csapat vezetőedzője Radványi Miklós elmondta, hogy a klub vezetésével alaposan feltérképezte a helyzetet és elmondta meglátásait. Többek között a légiósok kapcsán is, akiknek jobbnak kellene teljesíteniük a hazai játékosoktól. A múlt szezonban ez nem így volt, hiszen a leigazolt idegenlégiósok nem hozták meg a beléjük vetett reményeket. Befejező csatárt továbbra is keresnek, hiszen helyzeteket kidolgoznak, de hiányzik az eredményes befejezés. Ugyanúgy a kapus poszton is erősítésre van szüksége a csapatnak, hiszen a DAC népszerű hálóőre Novota Jani Görögországba igazolt. Radványi elmondta, hogy rövid idő – négy hét – állt a felkészülésre és a csapatépítésre, ezért türelmet kér a nézőktől és a szurkolóktól. Segítője Németh Krisztián több új játékosról is elmondta, hogy győzni akaró típusok, akikre nagy szüksége van a csapatnak. Ez a szellemiség hiányzott a csapatból eddig. Többük ellen játszott is, kiváló játékosok, akiket minden bizonnyal megszeretnek majd a nézők. A fiatal játékosokkal kapcsolatban elmondta, hogy nehéz feladat őket beépíteni a csapatba, de többen már a startcélon vannak, ilyenek például Csonka, Németh, Králik, Lénárt.

Újságírói kérdésekre válaszolva Radványi elmondta, hogy jó szakemberekkel szeretne együttdolgozni és bízik benne, hogy fokozatosan felépíthetik a nyerő csapatot velük együtt. Még egy-két hét hiányzott, hogy a fizikai állóképességgel se legyen baja senkinek sem, de a nyerni akarás hatalmas erőt ad majd a csapatnak. Az iráni Yavarzadeh sérült, míg Seelaus és Pajic fizikai erőnléte nem megfelelő- tette hozzá a DAC edzője.
A DAC csapatkapitánya a ligetfalusi Artmedia csapatától igazolt Jaroslav Hílek lesz. A sajtótájékoztatón elmondta, hogy Dunaszerdahelyen egy új csapat alakult ki, amelynek időt kell adni. Megfelelő körülmények vannak ahhoz, hogy jó focit játszhassanak. Sokat hallott már a dunaszerdahelyi közönségről és szurkolóiról is. Bízik benne, hogy a stadionba visszacsalogatják majd a nézőket. Határozottan elutasította a Profutbal portálon megjelent felvetést, miszerint a DAC csapata az egyértelmű kiesőjelölt az új bajnoki évadban.

A klub menedzsere Dušan Chytil úgy fogalmazott, hogy szerényebb célokat fogalmaztak meg az új bajnokságban, szeretnék elkerülni a kiesési gondokat és jó játékkal megörvendeztetni a dunaszerdahelyi szurkolókat. Problémák adódhatnak, a mostani változtatás kapcsán is, de azokat igyekeznek majd orvosolni. Az idegenlégiósok viselkedéséből a klub vezetői is tanultak és ez meg is látszódik a csapat szerkezetén.
A dunaszerdahelyi DAC a következő összeállítással kezdi a bajnokságot:
Kapusok: Nahodil Martin, Juriga Patrik.
Hátvédek: Medgyes József, Hrabač Igor, Helísek David, Gabriel Martin, Németh Zsolt, Marcin Ján.
Középpályások: Habenicht János, Obert Igor, Gašparík Michal, Ďurica Pavol, Králik Csaba, Lénárt Tamás, Jaroslav Hílek, Yavarzadeh Besad, Markus Seelaus, Pajic Sladjan.
Csatárok: Németh András, Matúš Lukáš, Csonka Árpád.
Vezetőedző: RAdványi Miklós, Segítői: Németh Krisztián, Olejník Jozef
Kapusedző: Ján Veselý
Orvos: Nagy Zoltán
Masszőr: Knap Vladimír
2010.07.16.
Felvidék Ma, Fotók: atos