A sztrádaépítésről tárgyal a parlament

2010.12.16 17:25

Soron kívüli, 10. ülésén a törvényhozás ellenzéki kérésre az autópálya-építés helyzetéről és jövőjéről tárgyal. Az ülésen jelen van Ján Fígeľ első kormányalelnök, közlekedési miniszter is.

A Smer képviselőcsoportjának állásfoglalását, amely a Fico-kormány által előkészített tervek megváltoztatását bírálja, a gazdaságra és munkapiacra gyakorolt kedvezőtlen hatásait ecseteli, a volt miniszter, Ľubomír Vážny terjesztette elő, s erre azonnal válaszolt Ján Fígeľ. Elmondta: nem igaz, hogy leállították a sztrádaépítést. Egyszerűen előbb befejezik azokat a szakaszokat, amelyeket félkészen vagy részlegesen átadott a Fico-kormány a választások előtt. Fígeľ szerint elődje nem készítette elő kellőképpen – a tervezési szakaszban – az újabb sztrádarészek megépítését sem, tehát előbb ezt a fajta előkészítést kell elvégezni. Harmadikként a finanszírozás előkészítetlenségét hozta fel, amely ugyan állami-magánerős megaprojektekből indult ki, de csak arra futotta, hogy az állam majd üzleti alapon hiteleket vesz fel, s hozzá még a magánpartner hiteleire is garanciát vállal. Fígeľ szerint ez a hitelkonstrukció túldrágította volna az útépítést. A Radičová-kormány áttekintette a megörökölt három PPP-konstrukciót, s ebből kiderült, hogy végrehajtásuk 30 éven keresztül évi 700 millió euró kiadást jelentene a büdzsének. „Ennyit Szlovákia még egy évben sem fordított útépítésre“ – mondta Fígeľ, hozzátéve: ha ezt a terhet vállalná, 30 évig több utat nem lenne képes építeni.
A kormány a lassúbb ütemű, olcsóbb útépítés mellett kötelezte el magát, amelynek terheit képes fedezni. 2011 végéig a gazdasági, a szociális, az oktatási és a régiófejlesztési-vidékfejlesztési miniszternek 400 millió eurót kell átcsoportosítani uniós forrásaiból a vyšňovéi alagút költségeire, a közlekedési operatív program céljaira, jelentette ki Fígeľ. Nem igaz tehát, hogy a kabinet pénzt von el a sztrádaépítéstől.
Fígeľ szavait követően új fejezet nyílt a sztáravitában: több ellenzéki honatya kifogásolta, hogy az operatív programok újranyitásával lényegében elhalasztódik az európai támogatások lehívhatósága, s ez nem csupán az útépítés költségeit fogja érinteni. Az "értelmes" és tárgyilagos megszólalások azonban ennyivel véget is értek.
A vita hangneme amúgy "évzárós", még egyszer jól kiosztják egymást a politikusok 2010-et lezárandó, s ebben a Smer csípősnyelvű szónokaival a koalíció is tartja a lépést. Meglehetősen durván minősítik egymást a megszólalók, egymás korrumpáltságáról értekeztek. Hrušovský (KDH) a kormány szándékait azzal védte, hogy "nem akarnak lopni, mint az előző kormány", Blanár (Smer) válaszul azt vetette oda, hogy nem is Fígeľ irányítja a tárcát, hanem Sulík, cseréljenek hát helyet... De akadt, aki jólnevelt maflának nevezte a minisztert, cserébe Matovič (SaS) Sztálinnak és Hitlernek egyszerre Ficót, aki átlagon felüli intelligenciáját manipulálásra használja ki, Brocka meg terroristának és megszállónak kiáltotta ki, és folyamatosan visszatérő téma volt, hogy ki lop/lopott többet...
Volt számtanlecke is, mely során ki-ki a saját kénye-kedve szerint összeválogatott számokat osztotta szorozta, talán a nemzeti autópálya rt. volt vezérigazgatója, Igor Choma (Smer) volt az egyetlen, aki a napirendi témáról beszélt, s ismertette, az ő számításaik szerint mi mennyi időn belül térült volna meg. Voltak, akik azért kértek szót - mindkét oldalon -, hogy megvédjék pártelnöküket, akiről éppen rosszat mondtak. Mások egy-egy szellemes kiszólásért nyitották csak ki a szájukat... Még mások a másik káderpolitikájáról...
De hát a lényeg, hogy a soron kívüli ülés lehetővé tette, 2010-ben - még egyszer és utoljára - elmondja véleményét a másikról mindkét oldal. A határozat, mely lezárná ezt a terméketlen vitát, elítéli a kormányt, hogy nem épít sztrádát, ezzel visszafogja a gazdaságot, elbukik a koalíciós többségen, az ellenjavaslat meg azt fogja kimondani: sztráda azért nem épül több, mert nem készítette elő a Fico-kormány, megszülethet, s ebben legalább annyi igazság lesz, mint a megbuktatottban lett volna...

2010. december 16. csütörtök, 10:12
Felvidék Ma